Rendezvényszervezés, marketing

A gyakorlatorientált képzés célja, hogy a résztvevők elsajátítsák a rendezvények tervezéséhez, előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges ismereteket. Legyenek háttérismereteik kisebb és nagyobb rendezvények – külső és belső partnerekkel közösen történő – szervezésében és lebonyolításában.

Képzés adatai

Képzés hivatalos neve Rendezvényszervezés, marketing
Képzés típusa távoktatás (kontakt órás)
Besorolás Engedélyezett felnőttképzés (D)
Oktatás módja Képzés
Képzés jellege (2019-ig) általános képzés
Óraszám 20 óra (4 óra kontakt óra)
Tanóra hossza 45 Perc
Min. létszám 1 Fő
Max. létszám 30 Fő
Megengedett hiányzás 20%
Nyilvántartásba vételi szám E-000658/2014/D063
Megszerezhető végzettség Tanúsítvány
Szintfelmérés kérhető nem
Vizsgával zárul a képzés igen
Vizsgára bocsátás feltétele részvétel a kontakt órákon és az elektronikus oktatóanyagban előírt idő eltöltése
Számonkérés módja vizsga
Képzés célja A képzés célja, hogy a résztvevők megismerjék a rendezvények tervezéséhez, előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges ismereteket. A képzés során elsajátítják a rendezvény engedélyeztetésével kapcsolatos szabályokat, előírásokat, valamint a promotálással kapcsolatos eszközöket és lehetőségeket is.
Képzés célcsoportja A képzési program célcsoportjának tekinthetők mindazon személyek, akik bővíteni szeretnék tudásukat a rendezvényszervezés területén, legyen szó egy kisebb családi összejövetelről vagy akár egy nagyobb rendezvényről.
Kompetenciák A képzésben résztvevő megismeri a rendezvényszervezés történelmi hátterét és megérti az erre épülő iparág kialakulásának folyamatát. A résztvevő megérti milyen lépések szükségesek az alapötlet megszületésétől a költségvetés elkészítéséig. A képzésben résztvevő képessé válik megszervezni egy rendezvényt úgy, hogy a költséghatékonyságot növeli. A résztvevő elméletekkel gazdagodik a rendezvény lebonyolításához szükséges összetett feladatokkal, mely egy egymásra épülő folyamat eredménye. A képzésben résztvevő elsajátítja a rendezvényszervezés során felmerülő engedélyeztetés és engedélyek beszerzésének folyamatát. A képzésben résztvevő különböző rendezvény kategóriák bemutatásán keresztül ismeri meg a rendezvény lebonyolításához szükséges személyzeti kérdéseket. A résztvevő képessé válik a képzésen tanultak alkalmazásával egy rendezvény lebonyolítására, legyen szó kisebb vagy akár nagyobb rendezvényről. Tananyagegységek: 1. Rendezvények egykor és napjainkban 2. A rendezvényszervezés elméleti háttere – Az első lépések 3. A költségvetés összeállításának részleti, a költséghatékonyság kérdése 4. A rendezvény előkészítése, forgatókönyv készítése 5. A személyzettel kapcsolatos kérdések, a személyi háttér biztosítása 6. Az engedélyeztetés folyamata és a népszerűsítés kérdése 7. A rendezvénytípusok, rendezvénykategóriák bemutatása, jellemzése 8. Rendezvény születik – Tanulmány egy konkrét rendezvényről
Előzetesen elvárt ismeret Írni, olvasni, számolni tudás készsége. Egyéb feltétel: Alapszintű számítógép-felhasználói (billentyűzet és egér használat,), Internet kezelési ismeret (böngésző használata). A jelentkezési lap tartalmazza a képzésben résztvevő nyilatkozatát arról, hogy ezen ismeretekkel rendelkezik.
Szükséges iskolai végzettség ált. iskola 8 osztályánál kevesebb
Kihelyezett formában elérhető nem

Induló képzések

Jelenleg nem hirdetünk egyetlen képzést sem. Kérjük, látogasson vissza később vagy érdeklődjön cégünk elérhetőségein.