Az élménypedagógia feladata, hogy visszaadja az élet számára a titkot, ami a modern világban eltűnőben van.”  (Kurt Hahn)

Az élménypedagógia és tapasztalati tanulás kifejezések szinonimaként jelennek meg az angol Experiential Learning szóösszetétel fordításaként. Élménypedagógiának a cselekvés általi tanulás és fejlődés sajátos változatát nevezzük. A kalandpedagógia az élménypedagógia outdoor ága, amelynek fő célja a résztvevők életrevalóságának fejlesztése, cselekvési kompetenciáik határainak kipróbálása. Az élmény- és kalandpedagógia az aktivitásban és az új, az addig ismeretlen megtapasztalásában látja a fejlődés elsődleges motorját.

„Az élménypedagógia nem más, mint személyközpontú pedagógia, mely mind az egyén, mind a csoport fejlődésére és sikerességére fókuszál.” (Rogers, 1984). Az élménypedagógia sokféle terápiás, nevelési, szabadidős-rekreációs és rehabilitációs stratégia szintézisét jelenti. A tapasztalati nevelés egyik formája, egyfajta alternatív oktatási módszer. Olyan elmélet és gyakorlat, amely kiemeli (a bármely életkorú, akár felnőtt) tanulókat az iskolapadból, olyan helyzetet teremtve, amelyben próbára tehetik értékeiket, tudásukat, interperszonális képességeiket, kreatív gondolkodásukat, újrakerezetve önmagukról és a világról alkotott hitrendszereiket, meggyőződéseiket.

Az élménypedagógia a neveléstudomány viszonylag friss irányzata, összhangban a fent említett rogers-i megközelítéssel. Elméleti alapjait John Dewey fektette le. Az amerikai filozófus hangsúlyozta a megélt élmények személyiségformáló szerepét és jelentőségét az oktatási-tanulási folyamatban. Az élményekből nyert tapasztalatok nevelnek, formálnak bennünket.

Dewey elméletére támaszkodva dolgozta ki David Kolb tapasztalati, természetben való tanulás modelljét. Az ő koncepcióját ültette át a gyakorlatba az outdoor élménypedagógia atyja, a német reformpedagógus Kurt Hahn, aki az oktatást tantermen kívül szervezte. Hahn kiemelte a tanulókat komfortzónájukból, és kihívást jelentő helyzetet teremtett számukra. A Hahn által kidolgozott tanítási-tanulási modell egyes elemeit az amerikai iskolarendszer gyorsan integrálta programjaiba.

Manapság a csapból is az élmény szó folyik. Fontos azonban látnunk az élménykeresés, élményfogyasztás és az élménypedagógia közötti különbséget. Az élmény lelki-pszichológiai realitás. A velünk történt események belső gondolati-érzelmi-pszichés interpretációja. Annál intenzívebb az élmény, minél váratlanabb, különlegesebb az egyén számára az esemény. Az események a környezetünkkel való interakciókban történnek, és több érzékszervünkre hatnak (multiszenzoriális jellegűek). Az élmény lehet örömteli vagy szomorú, kellemes vagy kellemetlen, izgalmas vagy fájdalmas, annyi bizonyos, hogy lényegét tekintve szubjektív és erősen érzelmi töltetű. Az, hogy ugyanazt az eseményt, látványt, történést hogyan éljük meg, mindig egyedi, csak az adott személyiségre jellemző.

Az élmények igen fontosak életünkben. Közösségi élményt jelenthet egy óvodai szabad játéktevékenység, közös esemény, felnőttek esetében egy csapatépítő program, ahol a megszokott munkahelyi környezeten kívül együttműködést kívánó, különleges helyzetbe kerülünk. Élményeket élünk meg egy könyv olvasása, egy jó beszélgetés, utazás, túrázás, vadvízi evezés, kalandparki programok során. Ez mind élmény, de még nem feltétlenül jelent tanulást. A tevékenységek szervezése lehet laza, kötetlen vagy nagyon is szabályozott, ám az események és szubjektív élmények feldolgozása nem történik meg, vagy csak irányítatlanul, ad hoc, spontán módon, öntudatlanul  megy végbe.

Mivel megbeszélés, feldolgozás valójában nem történik, ez a szintű élmény nem feltétlenül teremt tanulási helyzetet, bár természetesen alkalmas saját magunk, társaink és a világ jelenségeinek megértésére. Mégis: a reflexió hiánya miatt a felismerések homályosak, érzelmi töltetűek maradnak. Kibeszélés, megfogalmazás hiányában nehezebben épülnek be a személyes tapasztalati tárházba és az új helyzetekkel való megküzdési repertoárba, így nem feltétlenül személyiségfejlesztő hatásúak.

A tapasztalati úton való ismeretelsajátítás más, mint a hagyományos tanulás. Az élménypedagógia által alkalmazott, több érzékszervre ható, multiszenzoros tanítási gyakorlat aktív részvételre ösztönöz. Bevonja a résztvevőket, így sokszínű lehetőséget és sikerélményt biztosít az eltérő tanulási stílussal rendelkezők számára.

Az élménypedagógiát nem a hagyományos pedagógia alternatívájának kell tekintenünk. Sokkal inkább izgalmas kiegészítője a formális, nonformális és informális tanulási helyzeteknek, valamint kiváló terepe a személyes és szociális kompetenciák fejlesztésének.

(Bányai, Mindengyerek Konferencia Zárókiadvány)

Pedagógiai aspektusból tekintve az élménypedagógia a kooperatív módszertannal rokon, hiszen aktív részvételre ösztönöz, és csoportmunkában gondolkodik. A két irányzatnak hasonló a fogalomrendszere, módszerei és céljai. Ám míg a kooperatív módszertani megközelítésben a közösségfejlesztés, a csoportkoherencia és a résztvevők személyiségfejlődése pozitív ,,mellékhatás”, addig az élménypedagógiának mindezek deklarált céljai. További közös pont a kooperatív tanulásszervezés és az élménypedagógia között, hogy az egyéni eredmények helyett a csoporteredményre fókuszál. Lényeges különbség ugyanakkor, hogy az élménypedagógiában az út maga fontosabb, mint az eredmény. Egy sikertelen feladatmegoldás ugyanolyan értékes tanulságokat hozhat a tagok számára, mint egy sikeres. Az élménypedagógiai gyakorlatok során megélt, olykor kudarcokkal terhelt tapasztalatok komoly önismereti felismerésekre, fejlődésre ösztönzik a résztvevőket.

Az élménypedagógiai kihívások a kagani kooperatív módszertanból ismerős feladat típusokhoz hasonlóan magas szintű együttműködésre ösztönöznek. Az élménypedagógiai tevékenységeket úgy konstruáljuk meg, hogy a közös tevékenység, feladatmegoldás során kiemelten érvényesülhessen az

• építő egymásrautaltság
• egyenlő részvétel
• párhuzamos interakciók és
• egyéni felelősségvállalás

A négy alapelv röviden a következőket jelenti:

• a tagok egymásrautaltak
• erős az egymás iránti segítőkészség és a csoportkohézió
• erős a motiváció az együttműködésre
• a siker közös
• több résztvevő jut párhuzamosan szóhoz
• minden tag aktív
• kiegyenlített a részvétel
• minden tag hozzájárulása szükséges a csoporteredményhez
• a munkamegosztás erősíti a személyes felelősségvállalást
• mindenki felelősséget vállal önmagáért és a csapatért

Amint később még szó esik róla, az egyes tevékenységek, amelyeket egy élménypedagógiai folyamatban végzünk, összefüggő, egymásra épülő egészet alkotnak. A teljes folyamat lényege, hogy a csoport az előre meghatározott célokat elérje. A kívánt célok elérése érdekében az élménypedagógiai foglalkozást vezető szakember - facilitátor / élménypedaógiai tréner - minden lehetőséget mozgósít, amelyek a fejlesztési célt szolgálják, és a tapasztalati tanulást segítik megvalósítani. Ez igaz a játék-tevékenységekre, élménypedagógiai feladatokra (kihívásokra) és az élmények feldolgozására egyaránt.

Tapasztalataikat, élményeiket, érzelmeiket azután a reflexiós fázisban közösen feldolgozzák, értelmezve és átültetve a tanulságokat egyéb életterületeikre.

Az élménypedagógia provokál, kimozdít a megszokottból, ezzel aktivitásra sarkall - de soha nem kényszerít. Az élménypedagógus (facilitátor) olyan helyzeteket teremt, amelyekben a csoport, mint egész motivált lesz a cselekvésre, az együttműködésre. A résztvevőket arra inspirálja, hogy kipróbálják magukat, próbára tegyék egyéni képességeiket és kollektív tudásukat. Az élménypedagógia a csoportban megélt személyes és közös élményekre koncentrál. Növeli a résztvevők érzelmi tudatosságának és frusztrációtűrésének szintjét, problémamegoldó képességüket, reziliencájukat. Határokat feszeget: a résztvevőkben tudatosítja saját fizikai, pszichikai képességeik határait, és arra buzdítja őket, hogy - amennyiben elég bátorságot éreznek hozzá - lépjenek túl ezeken.

A tevékenységek végrehajtását a közös feldolgozás kulcsfontosságú mozzanata követi. Ennek során a résztvevők reflektálnak a megélt tapasztalatokra, kognitív szintre emelve élményeiket. Visszajelzéseket adnak egymásnak a közös munka kapcsán, megosztják érzelmeiket, feldolgozzák a tanulságokat. Az élményből később is hasznosítható tapasztalatot alkotnak. A feldolgozás  - akárcsak a feladatok megoldása - többségében csoportban történő folyamat, ahol a csoporttagok aktív részvétele elengedhetetlen.

Az élménypedagógiai tevékenységeken belül jó elkülöníthető egységeket lehet megkülönböztetni (amelyekről a későbbiekben még szólunk). Természetesen el lehet térni a sablon forgatókönyvtől, amely jellemzően a következőképpen épül fel:

• A résztvevők kapnak egy megoldandó feladatot, azt megtervezik, majd közösen végrehajtják. Eközben megszerzik az első tapasztalatokat.
• Később az elvégzett tevékenységet és annak eredményességét megbeszélik, feldolgozzák, elemzik, majd a tapasztalatok fényében újragondolják lehetőségeiket, cselekvésüket újratervezik. és az új módszert is kipróbálják.
• Ezt a kört (többnyire a feladatleosztásban vállalt szerepek cseréjével, megváltoztatásával vagy a feladat nehezítésével) addig végzik, amíg azt nem gondolja a csoport vagy a facilitátor, hogy ez a legtökéletesebb kivitelezés, és több új tudást az adott feladat megoldásából már nem lehet ,,kinyerni” és hasznosítani.

A folyamat során a megszerzett tapasztalatokból, feldolgozásokból előkerül egy olyan tudás, ami konkrétan a tevékenységhez már nem kapcsolható, de segíti a megszerzett tudás beépülését a résztvevők további működésébe. 

A fentiek alapján a következő szakaszokat különíthetjük el:

A csoportnak egy, a facilitátor által felvetett problémát kell megoldania. A kihívást jelentő helyzet sokszínű lehet. Lehet ez elméleti probléma, egy szituáció megoldása, végrehajtása és értékelése, adott produktum közös elkészítése; művészeti alkotások létrehozása; információmegosztás, információcsere, konszenzus-alkotás; önkifejezés, előadás, produkciók létrehozása, illetve verbális és nonverbális kommunikáción alapuló izgalmas helyzetmegoldás.

A kivitelezést tervezés előzi meg, mely során a csoport azon fáradozik, hogy közösen kitalálja, hogyan fogja a feladatot végrehajtani. Minden fent felsorolt tevékenységtípus más jellegű tervezést, rászánt időt igényel. Ami közös bennük, az a kommunikáció. Azt is mondhatnánk, hogy az élménypedagógiai tevékenységek mindegyike élénkíti és fejleszti a csoporton belüli kommunikációt.

A facilitátor által ösztönzött, majd a csoport által létrehozott nem mindennapi helyzetek segítik a csoportot abban, hogy a tagok egymásra hangolódjanak és együttműködjenek. A facilitátor biztosítja az időt, a helyet, a teret az egymás közötti kommunikációra és közös cselekvésre. Ezek a helyzetek új perspektívákat, lehetőségeket nyitnak meg a csoport és az egyén előtt, mind gondolkodásban, kommunikációban, mind pedig együttműködésben és problémamegoldásban.

A csoporttagok a tevékenység elvégzése során feltöltődnek élményekkel, amelyekből a beszéd és átgondolás révén tapasztalat születhet. Minden adott ahhoz, hogy a gyakorlatban rejlő tanulási helyzeteket kiaknázzuk - erre való a feldolgozás. A reflexió során a résztvevők megosztják egymással a történteket, érzelmeiket, reflektálnak a többiek megéléseire, és megfogalmazzák, hogy mit tanultak a megélt folyamatból.

Az élménypedagógia feldolgozási szakasza módszereiben nem különbözik bármely más feldolgozástól. Formáját tekintve történhet páros, kis- vagy nagycsoportos beszélgetés formájában, amelyet a facilitátor segítő kérdésekkel moderál (később részletesen bemutatjuk ennek technikáját). A feldolgozás történhet indirekt formában is, mint a kérdőív, művészi alkotás, napló. A feldolgozás módszertanának fontos alaptétele, hogy a hozzászólás önkéntes, passzolni lehet.

Képzeljük el az élménypedagógiát úgy, mint egy fagylaltkelyhet! A facilitátor által kínált keret a tölcsér, a tapasztalatok a gombócok, a feldolgozás a tejszínhab, az alkalmazás és általánosítás pedig a koktélcseresznye a hab tetején.

Ez tehát a csúcspont, hiszen az itt nyert tapasztalatok mindennapi életben való alkalmazása a fő cél. Ez az, amiért az élménypedagógiai tevékenységeket végigcsináljuk,  hiszen az a legfontosabb, hogy a játékosan megélt tapasztalatokat hogyan fogja később beépíteni, hasznosítani, alkalmazni a résztvevő a magán- vagy szakmai életében (esetleg mindkettőben). Ez jelenti a személyiségfejlődést.

A coaching folyamathoz hasonlóan a facilitátor segíti az egyéneket a változás iránti vágy felkeltésében és az elhatározás megszületésében. Segít a tervek és módszerek konkretizálásában, hiszen csak akkor tudunk cselekedni, ha tudjuk, mit és hogyan szeretnénk, célunkat milyen eszközökkel, lépésekkel tudjuk elérni. A viselkedésváltozás akkor lesz tartós, ha értékváltozáshoz is kötődik és belsőleg motivált. Fontos, hogy tudatosítsuk a résztvevőkben: az új tapasztalatok szerinti gondolkodás- és viselkedésmód beengedését és gyakorlását már másnap el kell kezdeni. A mélyebb változások akár az újonnan felfedezett erősségek használatát, a kapcsolatok helyesebb kezelését, harmonikusabb életvezetést, a rossz szokások elengedését és újabb értékek beengedését jelenthetik.

• Matthew D. Liddle – Tanítani a taníthatatlant, Pressley Ridge, Budapest, 2008
• Több mint játék – szabadtéri játékok gyerekeknek- Lohász Cecília - Sőregi Viktória – Természetjáró Fiatalok Szövetsége
• Tanári kézikönyv – szociális kompetenciák fejlesztéséhez – Sulinova, 2008. - http://kooperativ.hu/szockomp/4._modszertani_segedletek
  /tanari_kezikonyv/tanari_kezikonyv_1-12_evfolyam_beliv.pdf
• Karl Rohnke, Steve Buttler: Quicksilver – Adventure Games, Initiative Problems, Trust Activities and a Guide to Effective Leadership - Project Adventure, 1995
• Uvia Youth Program - ÉLménypedagógiáról http://www.uviayouth.org/wp-content/uploads/2014/10/Hatteranyag-elmenyped-es-meghatarozas.pdf
• Az élménypedagógia szemléletéről - http://www.kalandokesalmok.hu/elmenypedagogia/szemlelet/
• Élménypedagógia - Kispéter Andrea, Sövényházy Edit, Bába Kiadó, 2008